7. fejezet

Jessica szemszöge by: fruu

-Ne! Nem lehet igaz! - ébredtem Nic ordítására.

Kiugrottam az ágyból és berohantam a szobájába. A padlón ült, egy papírdarabot szorongatott és sírt.

- Mi történt? - öleltem át.
- Jason...- hüppögte.
- Mi van vele?- ijedtem meg.
- Elrabolták. Biztos azok a rohadék korcsok!
- Hadd nézzem. - kértem.

A kezembe nyomta a papírt, majd megtörölte a szemét.
" Ha szükséged van még a drágalátos pasidra, akkor gyere erre a címre Jessicával: Mayner utca 34.
24 órátok van, ha nem jöttök, Jason meghal"
Na igen... Ez Drakere vall.

- Mond csak, mire is várunk? Minden elvesztegetett percünkkel Jason esélyeit rontjuk.
- Induljunk. - tápászkodott fel a földről.
- Toom, elmentünk. - kiabáltam és már ültem is be a kocsiba.

Padlógázzal száguldottunk az utakon, míg meg nem érkeztünk.

- Valami terv? - kérdezte Nic.
- Van még nálam a porból. - gondolkodtam hangosan. - De most ne azt vessük be. Menjünk be és tudjuk meg, hogy mit akarnak.
- Oké. - egyezett bele.

Szóval kiszálltunk az autóból és bekopogtunk. Fűtött a vágy, hogy előkapjam a pisztolyomat és pár golyót eresszek a korcsok fejébe, de Jason biztonsága miatt nem tehettem.

Egy fekete hajú, kedvesen mosolygó lány nyitott ajtót.

- Á, szóval ti vagytok Nicole és Jessica. Már vártunk titeket.
- Hol van Jason? - sziszegte Nic.
- Biztonságban. - nevetett. - Már amennyire egy krokodilokkal teli medence fölött lógni biztonságos.

Nic arcára gyűlölet és rémület vegyes keveréke ült ki.

- Hol van? - kérdezte még egyszer.
- Második ajtó balra. - mosolygott a lány.

Nicole gondolkozás nélkül rohant az ajtóhoz, kinyitotta, majd a meglepetéstől  mintha földbe gyökerezett volna a lába.

- Nee! Jason!! - sikítozott.

Ijedten mellé szaladtam, de bár ne tettem volna! Egy óriási medence, teli hatalmas krokodilokkal, fölöttük pedig alig 3 méterre Jason lógott. A bokájára egy kötél volt kötve, így fejjel lefelé himbálózott.

- Mit akarnak azok a korcsok? - szorítottam össze a fogam.
- Korcsok? - nézett meglepetten a lány.
- Várj! Ez nem Drake-ék műve?
- Miféle Drake? Ti meg miről beszéltek? - zavarodott össze.
- Akkor kik csinálták ezt?
- Nem mondhatok neveket. Legyen elég annyi, hogy nagy hiba volt megölni a kis Katie-t.
- Miféle Katie? Nem öltünk meg egy gyereket sem! - gondolkoztam.
- Augusztus 22. Alacsony szőke hajú, barna szemű 5 éves kislány.

Ó, te jó ég! Miért nem lehet egy jó napom?

- Nem szándékosan tettük. Kigurult a labdája az útra. Nem tudtunk megállni. Végtelenül sajnáljuk. - mondtam.
- Nem veszem be! Ott volt egy másik kisgyerek is, csak őt szerencsére nem vettétek észre. Elmondta, hogy Katie látta, amikor megölitek az apját. Ez nem lett volna baj, mivel szörnyű ember volt, ezért még hálásak is vagyunk. De a kislány volt a mindenünk! Egy igazi kis angyal! Sosem bocsájtjuk meg, hogy megöltétek! - sziszegte. - Most megfizettek!

A táskámba nyúltam a pisztolyomért, de ő gyorsabb volt. A fejemhez szorította a fegyvert és gúnyosan nevetett.

- Nicole! Kéne egy kis segítség! - kiabáltam.

Kővé fagyva állt, és bámulta a szerelmét.

- Nicole! - estem kétségbe.

Összerezzent, majd megindult felém. A lány Nicet vette célba a pisztollyal. Pont erre vártam. Elkaptam a csuklóját és kicsavartam. Felkiáltott fájdalmában és elejtette a fegyvert.