9. fejezet

Jessica szemszöge by fruu

- Hogy lehettem ennyire barom, Jason? - sírtam.
- Nem te tehetsz róla. Hanem én!
- Bazdmeg Jason! Te csak lustálkodtál. Én meg láttam a konyhában, hogy egy farkas az!
- Nem volt időd szólni! Nekem kéne most ott feküdnöm, nem neki! - csordult ki egy csepp könny Jason szeméből.
- Nem. Egyikünknek sem kéne. Ha szólok, akkor most nem itt vagyunk, hanem Drake temetésén.
- Hagyjátok abba. - lépett be az ajtón Tom. - Senkinek sem a hibája. És ezzel nem segítetek rajta. Ami megtörtént, megtörtént, nem lehet változtatni rajta sajnos. Inkább álljatok mellette, mint hogy itt vitáztok, hogy ki tehet róla és ki nem. Gyerekesek vagytok.
- Igazad van. - adtam neki egy röpke csókot. - De bűntudatom van.
- Nekem is. - értett egyet Jason. - De most tényleg nem ez a legfontosabb. Hanem az, hogy Nic meggyógyuljon.

Leült mellé az ágyra, és a haját simogatta, arcára az aggodalom és a szeretet vegyes keveréke ült ki. Tom lehuppant egy székre és az ölébe húzott. Belecsókolt a nyakamba és egy "szeretlek"-et mormolt a fülembe. A percek óráknak tűntek, míg végre Nic felébredt.

- Hali. - nyöszörögte. - Jól vagytok?
- Te jól vagy? - kérdeztük mindhárman egyszerre.
- Persze! Ennél rosszabbat is túléltem már, nem egy konyhakés fog végezni velem. - nevetett erőtlenül.

Tény, hogy már nem egyszer feküdt kórházban életveszélyes állapotban, de akkor sem kéne ilyen lazán kezelnie ezeket. Sosem bukik ki mikor a korcsok miatt majdnem meghal. Múltkor Drake megmentette az életét, mikor elkapta a csuklóm, most pedig ugyan úgy próbált vele végezni.
Nem tudom, hogy mi értelmét láthatta, de lényeg, hogy még él a barátnőm.De várjunk csak. Miért... Mintha kitalálta volna, hogy mire gondolok, megszólalt:

- Tudom. Nekem is eszembe jutott már.  Megbeszéljük négyszemközt.
- Ez most azt jelenti, hogy lépjünk le? - kérdezte Tom.
- Valami olyasmi. - mondta Nic.
- Kizárt, hogy most itt hagyjalak drágám.- jelentette ki Jason.
- Kérlek, menj.
- De...
- Csak menj!

Sértődötten vonult ki a kórteremből Tom pedig röhögve szaladt utána.

- Honnan tudtad?
- Mit?
- Amire gondolok.
- Uhh..ezt passzolom. Majd kiderítjük. De most a lényeg, hogy tudom mi jár a fejedben.
- Ki kéne deríteni, hogy... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert valami meleg és szőrös állat hátán ültem és repültem ki az ablakon. Drake! Egy csendes kis parkig rohant, ahol visszaváltozott és elterült a földön.

- Na mi van te korcs? Mire volt ez jó? Meg akarsz ölni? Szólalj már meg! Mit akarsz? - kiabáltam.
- Nyugi és ülj le. - paskolta meg maga mellett a füvet.

Valami arra késztetett, hogy tegyem meg amire kér. Lehuppantam és kérdőn néztem rá.

- Nicole-nak van egy új, különös képessége. Gondolatolvasó. Neked is van különös képességed. És segíteni szeretnék felébreszteni benned.
- Mi?? - lepődtem meg. - Te akarsz segíteni nekem? Te aki meg akartad ölni a legjobb barátnőmet és engem is?
- Nektek ez valami komoly dolog. Nekem barátok közti játék. Puszta szórakozás.
- Vicces-vicces.

Hasra feküdtem és Drake mellé gurultam, amit ő egy hosszú csókkal jutalmazott. Önelégült mosoly terült el az arcán majd ismét az ajkaimra tapadt.

- Imádom mikor ilyen vagy. - villantotta rám szívdöglesztő mosolyát.
- Imádom a mosolyod.
- Imádom, ahogy imádjuk egymást. - mondta, majd magára rántott és megcsókolt. Mikor a nadrágomnál kezdett matatni, úgy éreztem, hogy itt az ideje megállni.
- Hé, Drake! Stop. - kértem.
- Pont most? - nézett rám szomorú kutyaszemekkel.
- Igen.- mondtam, mire szomorúság és csalódottság ült ki az arcára, viszont nem tágított rólam. Túl jól ismert. Megcsókoltam és ő pedig egy határozott mozdulattal lerántotta a gatyámat. Ezúttal nem tiltakoztam. Sosem voltam a hűség mintaképe. A hasamon csúszott fel a keze, egyre csak fel és fel. Belemarkolt a pólómba és kitépett belőle egy nagy darabot, majd gyorsan leszaggatta rólam az egészet. Én közben lehámoztam róla a pólóját és kockás hasán végigsimítva jutottam el a nadrágjáig, amitől semmi perc alatt megszabadítottam.