Jason azonnal odajött egy csókra, de nem hagyta figyelmen kívűl a kötést a lábamon, nem az az aggódós fajta de azért rákérdezett.
- Mi történt a lábaddal? – húzta fel egyik szemöldökét.
- Ugyan semmiség, csak kificamodott, túlélem. – motyogtam.
Jobban izgatott amit az erdőben láttam. Az a farkas nem volt hétköznapi amit az erdőben láttunk, azt hiszem meg kéne keresnem. Jess arcán kiült a félelem mikor találkoztunk vele, én úgy tettem mintha nem vettem volna észre, teljesen higgadt maradtam. De késztetést éreztem arra, hogy megkeressem. Elindultam az ajtó felé.
- Hova-hova? – húzott vissza Jason és szorosan magához ölelt.
- Csak meg kell néznem valamit.
- És mi lenne az?
- A farkas, igaz? – kapcsolódott be Jess a beszélgetésbe miközben kibontakoztam Jason öleléséből.
- Igen, de ho…? – nem tudtam befejezni.
- Veled mehetek? – kérdezte, de láttam rajta kicsit tart tőle.
- Hát ha akarsz. – válasz nélkül indult a kijárathoz, majd kérdőn rám pillantott.
Mentem utána, az ajtónál a fiúkra szegeztem a tekintetem akik értetlenül bámultak minket.
- Nem sokára jövünk! – mondtam majd barátnőm után mentem és bepattantam a kormányhoz. Jess egész úton meg sem szólalt. Oda parkoltam ahova délelőtt is.
Úgyanazon az úton mentünk a kis tisztásra ahol megpihentünk. Megálltam a közepén és Jessre pillantottam. Didergett a hidegtől, nem mondom elég hűvös van, de én nem fáztam volt rajtam 3 réteg. Levettem a mellényem és ráterítettem.
- Köszi! – motyogta. A bokor megrezdült. Jess a hátam mögé bújt, én pedig arra a bokorra koncentráltam ahonnan a zaj jött. Nagyon lassan lépkedve előbújt egy farkas, azt hiszem ezt láttuk. A szemében semmi nem volt kiolvasható csak lassan ballagott felénk, majd 2 méterre megállt előttünk. Ez hatalmas állat, a vonalait jól ki lehetett venni a holdfényben, mert miközben várakoztunk a farkasra lement a nap és az erdő sötét, félelmetes volt. Hülyeség lenne hozzászólni, úgysem ért minket. Leült és figyelt minket, mintha vigyorogna. Olyan furcsa ez a farkas. Olyan ismerős. Közelebb léptem hozzá és odanyújtottam a kezem. Odadugta az orrát és megszimatolt, felállt és felvonyított. Ijedtemben visszaugrottam Jessicához. Hirtelen 2 lábra állt és remegni kezdett, majd átalakult és emberi formát vett fel. Méghozzá nem akármilyen embert, de nem ám a mi drága Drake-ünk állt előttünk egy szál farmerban. Nem hittem a szememnek, de a kezem reflexből a cipőmhöz nyúlt ahol egy kés volt elrejtve.
- Mióta vagy félig farkas te rohadék? – kérdezte idegesen Jess.
- Ha nem haragszol erre nem válaszolok. – mondta egy gúnyos vigyorral az arcán. És még viccelődik is ez a szemét.
- De, haragszom, nem is tudod mennyire! – Jess szinte ordított. Léptem volna egyet hangtalanul.
- Nem fogsz megölni… még nem, nem vagy még felkészülve. – mondta nekem, megtorpantam, letörölt a vigyort az arcáról.
- Csak figyelj! – mondtam neki miközben elindultam felé a késsel a kezemben. 2 másik farkas ugrott elő a bozótosból. Pont úgy néztek ki mint Drake csak a bundájuk színe volt más. Megtorpantam. Jess odajött hozzám és megfogta a karom.
- Gyere, majd máskor. – remegett a hangja, a félelemtől. Hisz ezek csak büdös dögök. Iszonyatosan ölhetnékem volt.
- Na jó, legyen. – mondtam hangosan kifújva a levegőt. Elindultunk az ösvényen.
- Még találkozunk!- kiáltott utánunk az a bolhafészek.
Visszaértünk a kocsihoz, beültem a volánhoz és gondolkozóba estem. Ez meg mióta félig farkas? Azt hittem ilyen csak könyvben létezik, a fantáziában. Nem is tudtam ezzel foglalkozni, csak arra tudtam koncentrálni mikor ugorjak rá és törjem ki a nyakát.
- Nem indulnánk? – kérdezte Jess.
- Ja de, bocsi. – hamar hazaértünk és vettem egy jó forró fürdőt majd bebújtam Jason mellé, már mélyen aludt. Követtem a példáját és mély álomba merültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése