10. fejezet

Nicole szemszöge by:etti


- Jason! - sikítottam, ami nem volt túl jó ötlet mert iszonyatos fájdalom hasított a mellkasomba a varratok miatt. Fél másodperc nem telt el, Jason már ott állt mellettem.
- Mi a gond?! Jól vagy?!...Hol van Jessica?
- Jól vagyok...csak fáj. Jessicát...elvitte Drake. - mondtam nagyon halkan, de láttam rajta, hogy vette az adást.
- Semmi gond, Tom elintézi. - mondta, megsimította az arcom és kiment a szobából.

Remélem Jess jól van, még csak az kéne, hogy itt feküdjön mellettem a kórházban. Épp elég aggodalmat okoztam mindenkinek. Mi lehet Drake célja? Mért vagyok már megint ilyen álmos? Ásítottam és elszundítottam. Ajtócsapódásra keltem. Pislogtam néhányat és Jessica állt az ágyam mellett szakadt pólóval és nadrággal.

- Mit csinált veled? - kérdeztem ijedten.
- Hát...szóval... - nem hiszem el, már megint odaadta magát neki?
Nem tudom kire legyek mérges, Drakre vagy Jessicára.
- Jess...hogy tehetsz ilyet Tommal? Elmondod neki?
- Nem, kérlek tartsd a szád! - utasított.
- Rendben. Tudod, hogy bennem bízhatsz, viszont Drakeben nem!
- Tudom, tudom! De megtudtam valami érdekeset. - mondta furcsa grimasszal az arcán.
Kezd kíváncsivá tenni.
- Na mesélj!
- Gondolatolvasó vagy, én pedig fájdalmat tudok okozni érintés nélkül bárkinek. - mondta határozottan.
- Ugyan már, ilyenek csak a mesékben meg a filmekben vannak. Jess ez a való világ! - nem hiszem el, hogy ilyet próbál beadni nekem.
- Bebizonyítom! - mondta miközben az ajtó felé sétált. Ezt nem csinálhatja.
- Ugye nem a fiúkat akarod behívni?! - mire kimondtam már bent voltak.
- Kérlek ne csináld, elhiszem csak ne tedd! - de késő volt, Tom a földön fetrengett a fájdalom miatt.
Tényleg létezik ez az egész? Akkor tudok gondolatokat olvasni is? De hogy?
- Tom jól vagy? - kérdezte Jessica közömbösen.
- I-igen, de hogyan és miért csináltad ezt?
- Valahogyan különös erőkre tettünk szert, Nicole gondolatolvasó viszont arra még nem jöttünk rá, hogyan működik. - miközben elmesélte a fiúknak mi is történt, azon agyaltam kinek a hangját hallom.

"Jessica kihasznál, semmire vesz engem, de szeretem" - ez biztosan Tom, akkor viszont tényleg gondolatolvasó vagyok. Néhány szempontból egész jó. Vajon, ha koncentrálok Jasonra akkor belelátok a fejébe? Behunytam a szemem és minden erőmmel Jasonra fókuszáltam.
"Nicole elaludt..."

- Ébren vagyok! - kiáltottam.
- Tessék?! - nézett hirtelen mindenki rám.
- Semmi... - mondtam. Kinyílt az ajtó és az orvos lépett be.
- Hogy vagy Nicole?
- Köszönöm, egész jól. - mosolyogtam rá.
- Ennek örülök! Holnap már haza is mehetsz! - mondta és távozott.

Még gyakorolnom kell a gondolatolvasást, csak tudnám hogyan szereztük ezeket a képességeket.
"Biztos, hogy a képességemet Drake hozta létre, de Nicole hogyan szerezte?"

- Örülnék, ha kiderítenéd. - mondtam gúnyosan.
- Jól van na. - motyogta majd kiment a szobából.
- Szóval...gondolatolvasás mi? - vigyorgott Jason, eközben Tom is eltűnt.

"Jó lenne már otthon lenni, az ágyban" - gondolta és rámkacsintott.
- Igen, szerintem is. - mondtam és magamhoz húztam egy csókra.

Mire felébredtem Jason mindent összepakolt és útra kész volt. Jessica és Tom sehol.

- Nem gondoltam, hogy ennyire otthon, az ágyban akarsz lenni. - mosolyogtam rá, majd megcsókolt.
"De-de!"
- Tudom, hogy szerezted az "erőd" - mondta köszönés nélkül.
- Jó reggelt! Na és, hogy? - egy cseppet sem érdekel honnan tudja csak mondja már.
- A trauma okozta, a...szóval ennyi. - mondta és elviharzott.
- Mi baja? - kérdezte a Jason.
- Jó kérdés. Na mennyünk haza. - sóhajtottam.

Otthon minden ugyanúgy volt. Senki nem járt azóta itthon, gondoltam Tom már biztos volt itt, de mégsem. Nem szokott csak úgy eltünni, biztos van valami oka. Miközben gondolkodtam Jason bevitt a szobába és...

- Legalább ezért megérte. - mondta miközben öltözött.
- Na igen. - nevettem.

De most már igazán érdekel mit csinál Jess ennyi ideig. A telómért nyúltam és tárcsáztam. Nem csöngött ki, biztos ki van kapcsolva. Basszus igazán elkéne vele beszélgetni.
Ajtócsapódás és zokogás töltötte be a házat. Kisiettem és érdekes látvány tárult elém.
Jessica feküdt a földön sírt és mindene véres volt.