8. fejezet

Nicole szemszöge by:etti


Jess lekötözte a nőt, majd Jason segítségére indultunk. Nem volt könnyű menet, de nagy nehezen levadásztuk onnan szerelmemet. Jason teljes kómában volt. Kivittük és beszálltunk a kocsiba. Jessica visszament az anyához elengedni, pár perc múlva indultunk is. Otthon Tom bevitte a nappaliba és belebugyolálta egy takaróba. Csináltam neki egy forró teát és bevittem neki, közben már visszanyerte eszméletét. Mellé ültem a kanpén és magamhoz szorítottam Ő pedig adott egy puszit a homlokomra. Miután megitta a teát bementünk a szobánkba, Jason hamar el is aludt, de én egy percet sem aludtam az éjjel. Visszaemlékeztem, mikor leszúrtam azt a kislányt. Őt az erdőbe vittük, de nem rejtettük el és másnap a újságok írtak róla, hogy valószínűleg állattámadás végzett a kislánnyal. A gondolatmenetemet Jason szakította félbe...horkolni kezdett, ami elég szokatlan, sose szokott. Biztosan a nyugtató miatt, amit beadott neki az a nőszemély. Szerencsére nem hangosan. Már hajnalodott, mikor végre alvásra bírtam magam.

Erős fejfájásra keltem és a csengőnkre, ami elég  hosszan csengett. Jasont nem nagyon zavarta, aludt tovább. Belebújtam a köntösömbe és elindultam az ajtóhoz, ami még mindig szólt.

- Jól van már, megyek! - ordítottam, mindjárt szét robban a fejem.

Mire odaértem végre leszállt a csengőről az illető. Nem vettem a fáradságot, hogy kinézzek a kukucskálón, ami hatalmas hiba volt. Amint ajtót nyitottam, hatalmas szúrást éreztem a mellkasomon. Meg sem bírtam szólalni csak a férfit láttam egy fekete sapkával a fején amint elfut. A kés pedig meredezett a mellkasomból ami elmondhatatlanul égetett, sikítani sem volt erőm. Megpróbáltam kihúzni, de az sem sikerült. Nem hiszem el, hogy senki nem kelt fel a csengőre. Összeestem és az utolsó amire emlékszem, az Jessica amint odasiet hozzám, aztán sötétség. Egy korom sötét szobában vagy talán alagútban voltam, mert egy kis fényt láttam a távolban. Várjunk csak nem úgy van, hogy nem szabad a fény felé mennem? Nem, nem szabad, de valami kényszerített, hogy induljak el. Nem akarok, még nem akarok meghalni.

- Neeem! - sikítottam, de mintha nem jött volna ki hang a torkomból.

A lábaim pedig csak vittek a fény felé. Hirtelen erős fény tárult a szemem elé. Meghaltam?!

- Nic! Nic jól vagy?! - hallottam Jason ideges hangját. Hál' Istennek életben vagyok!
- Jason. - suttogtam. Éreztem meleg kezeit az enyémen.
- Mi történt? - érdeklődtem még mindig halkan.
- Sss. Majd később elmeséljük, de most pihenned kell! - mondta, miközben simogatta a karomat.
- Nem lesz egy nyugodt napunk sem? - mondtam, majd megszorítottam kezét, amennyire azt szorításnak lehet nevezni, mert erőm az nem igen volt még.

Érzem a kötözést a mellkasomon. Bevillant egy kép, mikor belém szúrja a kést az a fickó, és a fájdalom ami követte azt. Összerezzentem az érzésre.

- Majdnem meghaltál. - suttogta szerelmem és egy könnycsepp gördült le az arcán.
- De élek, és ez a fontos. - mondtam miközben letöröltem könnyeit amelyek egyre szaporábban gurultak.
- Szeretlek. - mondtuk egyszerre, majd hozzám hajolt és megcsókolt.

Sokáig nem beszéltünk, kezdtem álmos lenni, mikor egy nővér sétált be kezében egy pohár vízzel és gyógyszerrel. Odatartotta nekem én pedig szó nélkül lenyeltem a tablettát. Visszafeküdtem és már alig bírtam nyitva tartani a szemem. Még hallottam ahogy belép valaki a szobába és Jasonnal beszélget.

- Hogy van? - kérdezte biztosan Jessica, bárhol és bármikor felismerném a hangját.
- Már jobban, most aludt el.
- Istenem az én hibám. - sutyorgott Jess.

Jaj ne, most mért hiszi, hogy az Ő hibája?! Egyértelműen az enyém, hisz én nem néztem meg előbb a kukucskálón, hogy ki az.

- Dehogy a tiéd. Már rég ébren voltam, csak fetrengtem az ágyban. Nekem kellett volna ajtót nyitnom. - motyogta Jason.

Ezt nem hiszem el, nem akarom, hogy magukat hibáztassák. De most nem bírok tovább ébren maradni, most már tényleg aludnom kell. Hamar el is aludtam.